Vegyes hírek
Theta healing: bemutatom a legelmebetegebb alternatív gyógymódot
2019-01-12
| Frissítve:
2019-01-12 20:10:02
Dr. Novák Hunor
Mindenkinek jogában áll hülyének lenni: ha szeretné, elhiheti, hogy pár millió forintért visszanő a levágott láb.
Facebookon a felelőtlen otthonszülésekkel, Geréb Ágnes-jelenséggel foglalkozó cikkem alá érkezett egy komment egy hölgytől, aki szakmai dolgokat emlegetve próbálta megcáfolni állításaimat, Geréb Ágnest éltette, és első blikkre a laikus olvasónak még meggyőző is lehetne érvelése. Fontos azonban megnézni mindig a hátteret, az illető adatlapját, hiszen ott látszódott, hogy az otthonszülést népszerűsítő hölgy „Certified ThetaHealing Practitioner”, azaz thétahealing gyógyító (korábban egyébként ügyfélszolgálatos és könyvtáros volt). Azért fontos utána nézni, az adott illető miket képvisel, mert ha ellátogat egy védőoltásellenes honlapra és elolvas ott egy tudományosnak tűnő, látszólag forrásokkal alátámasztott írást, elhiheti, hogy az MMR-védőoltás autizmust okoz, csak világszerte próbálják eltitkolni, szóval a laikus olvasót nagyon egyszerű megtéveszteni a tudományosnak tűnő maszlaggal. Nos, az ilyen védőoltásellenes cikkeket író embereket már lelepleztem, ők ezek mellett ugyanis azt is hirdetik, hogy a méhnyakrákot okozó HPV internetkábelen keresztül is terjed, például ha egy lány szexuális tartalmú chatelést folytat egy fiúval, lehetnek akár több ezer km-re is egymástól, a vírus hipp-hopp máris átment és megfertőzte a lányt. Nos, ebből jól látható, mennyire lehet komolyan venni az ilyen emberek egyéb tudományosnak tűnő állításait, cikkeit.
De térjünk vissza a thetahealingre, ugyanis ez megér egy külön cikket.
Mi az a thetahealing? Kapaszkodjon meg, sokan fizetnek érte
Én sem tudtam, ezért utána kerestem, többek között ráakadtam Hanula Zsolt Index-es újságíró cikkére, ami kiválóan foglalja össze ezt a gyógymódot: „A theta healinget a hivatalos eredettörténet szerint egy Vianna Stibal nevű hölgy találta fel, miután meditációval kigyógyította saját magát a rákból, eközben théta-állapotban kapcsolatba lépett a Teremtővel, és rájött, hogyan lehet a gondolat erejével a DNS-t közvetlenül manipulálni.”
Rákot, AIDS-et gyógyít pár perc alatt, akár telefonon keresztül, sőt, amputált láb visszanövesztését is meg tudja oldani – ez nem vicc, ezeket az említett hölgy tényleg tudja. Méregdrága, több százezres tanfolyamokon lehet elsajátítani ezt a fantasztikus tudást, továbbá 12 szálas DNS aktiválását, angyalokkal és növényekkel való kommunikációt, fizikai tárgyak mozgatását telekinézissel, de még azt is megtanulhatják, hogy lehet tudatosan két helyen tartózkodni egyidőben.
A „gyógyítás” alapja, hogy koncentrációval rá lehet hangolódni a páciens agyának théta hullámjaira, onnantól kezdve pedig bármit lehet lehet érni, mitokondriumot, DNS-t, sejteket. A teljes cikket erős idegrendszerűek itt olvashatják el.
Természetesen nem arról van szó, hogy aki otthonszülés-párti, azok mind ilyen őrültségeket népszerűsítenek, sajnos sokan a kórházban tapasztalt rossz élmények, körülmények, elavult gyakorlatok miatt keresnek alternatívát, csak rossz helyen találják meg. Az viszont egyértelműen látszódik, hogy a védőoltásellenesek, thetahealinges gyógyítók, alternatív medicina imádók alkotják a Geréb Ágnes-féle vonulat kemény magjának jó részét. És amikor épp nem 12 szálú DNS-t aktiválnak, akkor másokat próbálnak meggyőzni arról, hogy miért jó a Geréb Ágnes-féle bábás otthonszülés, eközben pedig hazug módon azt állítják, „evidence-based és WHO ajánlások” alapján, azokat követve dolgoznak. Ha így lenne, teljes mellszélességgel állnék az ügy mellé…
A gyerekek egészségének érdekében sajnos muszáj ezzel foglalkoznom, hiszen egy újszülött sem tehet arról, milyen családba születik, meghal-e agyvérzésben, mert nem adják be neki a K-vitamint az otthonszüléses bábás centrumban.
Ajánlott cikk:
– Geréb Ágnes nem szent, hanem kuruzsló, nem a modern orvoslást képviseli