Kiderült, miért hiszik a védőoltásellenesek, hogy a HPV netkábelen keresztül fertőz

event 2018-10-07
persondr. Novák Hunor

Már jó ideje terveztem cikket írni erről a nonszensz őrültségről, amit terjesztenek.

A védőoltásellenesekre jellemző, hogy sokszor jómódú, értelmesnek tűnő őrültek. Nem fogatlan, 20-as IQ-jó Maunikasó szereplők, hanem sokszor bizony művelt emberek. A "méreginjekciókat" leleplező írásaik nem hemzsegnek helyesírási hibáktól, és állításaikat igyekeznek szakirodalmi hivatkozásokkal alátámasztani, így egy laikus számára megtévesztő lehet, hiszen ők nem szúrják ki könnyen, hol tévednek vagy ferdítenek szándékosan azok, akik a védőoltások ellen hangolják az embereket.

Hirdetés

Hazánk egyik legfőbb védőoltásellenes szövetsége, annak vezetője például számtalanszor hirdette teljes meggyőződéssel ezt az őrültséget:

 

hpv védőoltás autizmus internetkábel

 

Józan ésszel nehéz felfogni, hogyan hihet el valaki ilyen baromságot, hogy internetkábelen keresztül, cseteléssel megfertőződhet valaki HPV-vírussal. Tudja, honnan ered ez a marhaság, miért hiszik ezt? Ebből a korrekt tudományos cikkből ered a tévedés, ami azt taglalja, a klasszikus nemi úton kívül hogyan terjedhet még a HPV-vírus. Ebben leírják a 432. számozott oldalon:

"Human papilloma virus may be transmitted among the family members by kissing and digital contact. Adults with genital warts may transmit the genital HPV types to their sexual partners by finger–genital contact. (...) Children acquire the infection from close family members and caregivers with hand warts during cleaning of the anogenital area and diaper changing."

 

Hát ott van, kissing and DIGITAL CONTACT!!!!44négy!!! Digitális kapcsolat! Ennyi, DIGITÁLIS! INTERNETKÁBELEN KERESZTŰL FERTŐZ!!négy!44!! -

kiálthatott fel valamelyik védőoltásellenes, amikor olvasta a cikket. És azóta híreszteli ezt is, meg azt is, miért veszélyesek a védőoltások, mert azokat is olvasta.

Bár külföldön sokkal kevesebb latin orvosi szakkifejezést használnak, a digitális nem digitálist jelent, hanem ujjat. A HPV nem digitálisan fertőzhet, hanem ujjal is át lehet vinni a fertőzést: akár szexuális "megujjazás" során, akár egy gyermek pelenkázása során. A rectal digital exam,  amit a hazai orvoslásban szinte mindig rektális digitális vizsgálatnak nevezünk, nem azt jelenti, hogy internetkábelt dugunk a páciens végbelébe, hanem ezt:

Forrás: WebMD

 

A "rectal digital exam" fáj,  de az oltásellenesek végtelen hülyesége még jobban.

Veszélyes az Élet Iskolájában szerzett diplomával komoly orvosi szakirodalmat olvasni... Ez az eset is bizonyítja, miért ne higgyék el a tudományosnak tűnő védőoltásellenes cikkeket!

dr. Novák Hunor

Ajánlott cikk: Ezért ne higgye el, amit az oltásellenesek mondanak

Kép: WebMD