Hirdetés

Sokkoló adatok: sokkal rosszabb a lélegeztetett COVID-os betegek túlélése, mint ami a médiában megjelent

event2020-12-08
persondr. Novák Hunor

Egyes nagy centrumokból érkeztek olyan hírek is, hogy a lélegeztetettek 80-100%-a meghalt. Egy intenzív terápiában dolgozó professzorral beszéltem a nehezen értelmezhető statisztikákról és arról, hogy paradigmaváltásra van szükség: vissza kell szorítani a lélegeztetőgép használatát. Exkluzív információk.

 

Korábban az ATV Egyenes beszéd c. műsorában már megemlítettem, hogy korábban a médiában megjelent 40-50%-nál sokkal rosszabb a lélegeztetett COVID-os betegek halálozása hazánkban, és hamarosan erről konkrétan beszélni is fogok. Most megteszem.

Két nagy (nem budapesti) intenzív osztályról kaptam megbízható, nem publikált adatokat: mindkét helyen a koronavírus miatt intubált, gépi (invazív) lélegeztetésre szoruló páciensek 92-95%-a meghalt.

Ami érdekes: a  “hivatalos” halálozási arány ezen az intenzíven csak kb. 50% volt a COVID-os lélegeztetett betegek tekintetében. Akkor derült ki, hogy az 50% inkább 95%, amikor hosszas munkával, egyenként megnézték a kezelt betegek adatait, kezelésük kimenetelét. Információim szerint nem arról van szó, hogy szándékosan kozmetikázták, meghamisították az adatokat, hanem a  számítógépből ez az 50%-os túlélési statisztika volt nyerhető, volt gyorsan és egyszerűen lekérdezhető. A jelenlegi informatikai rendszer ugyanis alkalmatlan a pontos halálozási statisztika mutatására (több tényező zavarja: például beleszámolja az álpozitív, kezdetben COVID-gyanúsként felvett betegeket; a kórházi finanszírozás miatt sokszor valótlan/félrevezető kódolások történnek,  lélegeztetettnek kódolva (nyilvánítva) azt is, aki nem volt intubálva és úgy géppel lélegeztetve; zavaró tényező a más kórházba, más osztályra történő áthelyezés is). Míg a kormány arra feküdt rá, hogy vegyünk minél több lélegeztetőgépet és azzal megoldjunk a helyzetet, mindenkit meggyógyítunk, a lélegeztetettek valós túlélési aránya sokkoló.

Ennek kapcsán a hazai egészségügyben, egy intenzív terápiában dolgozó professzorral, ismert szaktekintéllyel készítettem interjút,  megkérdezve, hogy ő milyen adatokról tud más intenzíves osztályok tekintetében. Nekem megerősítette: ő sem tud jó adatokról a lélegeztetett (intubált) COVID-os betegek túlélését illetően. A helyzet szomorúságát fokozza, hogy a kórházvezetés megtiltotta neki az interjú adását, ezért védelmének érdekében az interjút anonimizálnom kellett, csak név nélkül nyilatkozhat a professzor, és azt sem árulhatom el, hogy Budapesten dolgozik-e avagy sem. 2020-ban sajnos az egészségügyben nincs szólásszabadság, és a helyzetről nem lehet őszintén, politikai nyomástól függetlenül beszélni. Vagyis lehet, csak ilyen formában... 

 

Kedves Professzor Úr, gyógyíthatunk-e Magyarországon a nyugati protokollok alapján? Az első hullámban rengeteg lélegeztetőgépet vett hazánk, több kiváló szakember szerint ez tévút, mert hazánkban a nyugat-európai országokkal szemben sokkal szerényebbek a feltételek, ezért nem a lélegeztetőgép témát kellene erőltetni, hanem felismerve a korlátainkat az úgynevezett non-invazív légzéstámogatás (például speciális oxigén kanülök, magas nyomású maszkok és sisakok - búrák) kellene legyen a legtöbb helyen az ellátás csúcsa, nem az intubált lélegeztetés. Mit gondolsz erről? 

prof: A betegség nem ismeri az országhatárokat, az evidenciákkal alátámasztott irányelveket követni kell, egy akut légzési elégtelenségnek mindegy, hogy épp New Yorkban vagy Nyíregyházán betegíti meg a pácienst. Ugyanakkor biztosítani kell a gyógyuláshoz nem csak az eszközöket, de a személyi, ápolási feltételeket is. Ebben nem szabad kompromisszumokat kötni, ebben sajnos nyilvánvalóan le vagyunk maradva a nyugat-európai lehetőségektől. Ideális esetben egy intenzíves ápolóra két beteg (két ágy) kell jusson. Közismert tény, rengeteg adat támasztja alá: ahogy csökken az ápolók száma, ahogy egyre több ágyat, lélegeztetett beteget kell ellátniuk az ápolóknak, úgy a lélegeztetett betegek halálozása többszörösére nő.

Most egy intenzíves ápolóra hány ágy jut hazánkban?

prof:  Nincs hivatalos adatunk, én arra tudok támaszkodni, amit néhány intenzíves kollégám írt nekem: egy ápolóra 4-6 intenzíves ágy jut, ami óriási baj, de nyilván az ember ezt elfogadja, mert ez egy rendkívüli helyzet. Ha van egy repülőgép ami zuhan és egy ejtőernyő van, akkor két lehetőség van. Vagy kisorsoljuk, eldöntjük, ki kapja meg az ejtőernyőt, vagy kidobjuk az ernyőt és mind meghalunk. Szembe kell néznünk a valósággal, nem mondhatjuk azt, hogy mindenkit meg tudunk menteni, nem álltathatjuk magunkat ilyenekkel. 

Már minden kórház köteles COVID-os betegeket ellátni, és információm szerint kis kórházakba is odarakták a lélegeztetőgépeket, hogy használják. Holott ehhez nincs megfelelő személyzet, és hazánkban még nagy tapasztalattal rendelkező intenzíves centrumokban is 93-95% a koronavírusos, lélegeztetett betegek halálozása információim szerint. Te milyen adatokat tudsz? 

prof:  Nagyon fontos volna az audit, pontos statisztika, hogy tükröt tartson nekünk orvosoknak, és kritikusan tudjuk értékelni munkánkat. Ez gyakorlatilag Magyarországon teljesen hiányzik, járványtól függetlenül, ez több évtizedes elmaradottság hazánkban. Több intenzíves osztályról kapok becsült adatokat a lélegeztetett pácienseket illetően.

Van, ahol még egy COVID-os beteget sem tudtak extubálni (levenni a lélegezetőgépről), a halálozás eddig 100%-os. Sajnos a legjobb adat, amiről én tudok, hogy 78%-os a mortalitás, azaz a COVID miatt invazívan lélegeztetett betegek csak 22%-a éli túl. Az adatokat egyetemi és megyei nagy kórházakból kaptam.

Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek nem reprezentatívak, ebből nem általánosíthatunk az egész országra. De azt már látjuk, hogy ez a második hullám nem lesz olyan sikertörténet, mint az első volt.

Tudok olyan intenzíves osztályról, ahol több tucat szabad intenzíves ágyat jelentenek le, mert felülről azt mondták, ennyi ágy kell legyen. Közben tudják, hogy ennyit nem tudnak ellátni és csak reménykednek, hogy nem küldenek még betegeket. Szembe merünk-e nézni a valósággal, vagy a hamis statisztikák rabjai maradunk, fiktív ágyakkal? 

prof:  A statisztikák csalókák. Előfordul mondjuk, hogy egy 20 intenzív ágyas részlegnek feladatul adják, hogy 100 főre bővítsék a kapacitásaikat. Ez a szám jelenhet meg hivatalosan, miközben az osztály tudja, hogy ő képtelen ennyit ellátni, maximum 40-et. Egészen más adatokat hallok az ágy mellett dolgozó altatóorvos kollégáktól, mint ami a sajtóban megjelenik. Óriási a terhelés az intenzív osztályokon, még a járvány előtt is nagyon kevés volt az orvos, még kevesebb az ápoló, a mostani járvány teljesen felkészületlenül érte az egészségügyet. 

A legszűkebb kapacitás az intenzíves osztályok terheltsége. Fontos, hogy nem csak a COVID-os betegeket látjuk el, hanem az agyvérzett, balesetet szenvedett betegeket is, ezért fontos, hogy a létszám kezelhető legyen.

Az nem megoldás, hogy a végtelenségig növeljük papíron az ágyszámok és a lélegeztetőgépek számát.

Térjünk vissza egy kicsit a lélegeztetőgépekre. Nemrég láttam egy Webinart, ahol az előadó aneszteziológus az angol ICNARC  (Intensive Care National Audit & Research Centre) adatait ismertette. A vizsgálatban összehasonlították az első és második hullám kezelési adatait Angliában. Ott átálltak arra a stratégiára, hogy amennyiben lehetséges, kerüljük el az intubálást, az invazív lélegeztetést: bár a korábbi hullámhoz képest ugyanolyan súlyosságú légzési elégtelenségekkel találkoznak, mégis az első 24 órában sokkal kevesebb, körülbelül feleannyi beteget lélegeztetnek invazívan. Az eddigi lezárt esetek halálozása pedig felére csökkent. Mit gondolsz erről?

prof:  Külföldön is úgy tűnik, hogy a paradigmaváltás segít: lélegeztetőgép helyett más módszereket kellene alkalmazni. Az egyik módszer, hogy az oxigént kapó betegek testhelyzetén változtatnak, akár  például hasra fordítják őket. Ennek hatásossága a vér oxigénszintjén szinte azonnal látszik, így hamar eldönthető, ez mennyit segít, hogyan reagál a páciens. Azt látjuk nagyon sok betegnél, hogy ez ragyogóan működik. Ha nem elég az “egyszerűbb oxigénterápia” (arcmaszk, orrszonda stb.), utána légzésüket magasabb szinten támogathatjuk, de még mindig nem “invazívan” (tehát nem intubálva). Ez a második szint a magas áramlású, párásított oxigén az orrba (High Flow Nasal Cannula - HFNC), illetve a non-invazív lélegeztetés, amely során a betegre egy maszkot vagy teljes sisakot rakunk, az pedig magas nyomással egy lélegeztetőgépre kapcsolva segíti a légzését.

Illusztráció: ilyen egy sisakos lélegeztetési megoldás egy olasz kórházban - Fotó: Reuters / Alarabiya

 

Ezeket érdemes kipróbálni, mielőtt a korábbi módszereket alkalmaznánk, mert korábban a korai gépretétel - tehát mielőtt komoly oxigénhiány alakulna ki -, volt az elsődleges szempont. Ebben nemzetközi szinten is egy komoly paradigmaváltás történt. Ezen módszerek további előnye, hogy kevesebb a nővérigény is, mert a szubintenzíven egy ápoló akár 4-5 beteget is el tud látni biztonsággal.

Stratégiát kell váltani: nem a minél több lélegeztetőgép és az ágyszám bővítése a cél, hanem el kell kerülni a lélegeztetőgép alkalmazását.

Ha van 20 lélegeztetett beteg, és 40-re bővítjük az ágyszámot, a maradék 20 ágyon nem intubálni és lélegeztetni kell, hanem a fenti egyéb módszerekkel kell kezelni a betegeket. Mintha szubintenzív lenne.

Az intubált betegek lélegeztetésére elképesztően sok gépet szerzett be a magyar kormány. De mi a helyzet az úgynevezett non-invazív lélegeztetéshez szükséges eszközökkel?

prof:  Az invazív lélegeztetésre alkalmas lélegeztetőgépek terén óriási előrelépés történt. Információm szerint nagyon jó minőségűek a gépek, néhány hiba előfordult, de azok technikai problémák voltak. Az ún. nem invazív lélegeztetési eszközök, maszkok terén azonban elég nagy a hiányosság, ezeket kellene fejleszteni. Otthoni lélegeztetésre alkalmas gépek érkeztek szép számmal, de azokat jelen helyzetben nem tudjuk használni.

Tavasszal rengeteg lélegeztetőgépet rendeltek és egészen más területen dolgozó orvosokat, medikusokat is elkezdtek villámtempóban oktatni, hogyan kell a gépet használni. Mit gondolsz erről?

Az nem elvárható semelyik egészségügyi rendszertől, hogy mindenre készüljön fel. Ha látjuk, hogy jön egy földrengés és egy hét múlva nagyon sok sérült lesz, attól még nem tudunk 1 hét alatt traumatológusokat, idegsebészeket képezni. Tavasszal itt történt egy nagy hiba véleményem szerint: azt gondolták a döntéshozók, hogy ha rengeteg lélegeztetőgépet veszünk, minden megoldódik. És emellett gyorstalpalókon belekényszerítettek sokakat, például orvostanhallgatókat, hogy megtanulják a lélegeztetőgépet kezelni. De ezt ennyi idő alatt nem lehet, ezek nagyon bonyolult dolgok. 1-2 hét alatt nem lehet sebészt sem képezni, de olyan szakembert sem, aki ért a lélegeztetőgéphez. Ez ugyanolyan magas szintű tudást és gyakorlatot igényel, mint  bármelyik ága a medicinának,

és a helytelen lélegeztetéssel pontosan úgy embert lehet ölni, mintha olyan ember kezébe adunk szikét, akit erre nem képeztünk ki.

Mennyire vannak tele az intenzív osztályok, mennyi szabad intenzíves ágy lehet hazánkban?

prof:  Akivel én eddig beszéltem, ott mindenki kimerítette az ágykapacitását. Rendkívül nagy a terheltség, és emellett átment az egészségügyi rendszer olyan irányba, hogy parancsokat adnak fentről, katonássá téve a rendszert, ami bizonytalanságot és félelmet szült az egészségügyi dolgozók között.

Ráadásul sokan úgy halnak meg, hogy emberi méltóságuk sérül, nem tudnak elbúcsúzni a szeretteiktől. Tudok olyanról, amikor az elhunytat úgy “zsákolták be” a kórteremben, hogy paravánt sem raktak az ágy mellé, és a mellette lévő, még élő páciens végignézte az egészet. Ezekről is fontos volna beszélni, és nyilván járványhelyzetben nehéz megoldani a látogatást. De békeidőkben sem túl jó a helyzet a látogatás terén, ezt például én a hazai koraszülött osztályokon is látom.

prof:  Meg kell szüntetni az intenzív osztályokon a látogatási idősávot. Azt, hogy délelőtt 10-11, délután pedig 4-5 között látogathatja valaki a hozzátartozóját, maximum akkor tudnám elfogadni, ha ezt akkor is betartanák mindenütt, amikor valamely fontos, ismert személy hozzátartozója fekszik az osztályon... Természetesen 1-1 beavatkozásnál megkérhetjük a hozzátartozókat, hogy menjenek ki arra az időre. De  nagyon fontos, hogy ha látják, mi hogy történik, mennyit dolgoznak az ápolók, hogy figyelnek a páciensre, az jelentősen megnöveli a munkánkba fektetett bizalmat. Átláthatóságra van szükség - minden fronton.

Köszönöm az interjút! Önöknek pedig azt javaslom, figyeljenek oda a helyes maszkviselésre, távolságtartásra, kézmosásra, ha bármilyen tünetük van, maradjanak otthon, és lehetőleg ne most vigyázzon a nagyszülő az unokákra!