Vegyes hírek

Náthás, köhögős gyerek is mehet közösségbe – külföldön élő szülők beszámolói

2017-02-25

| Frissítve:

2017-02-25 18:45:19

Dr. Novák Hunor

Legtöbbször felesleges a gyerek elkülönítése, mivel a gyakran előforduló náthás, köhögős betegségeket esélytelen így megelőzni. Rengeteg érdekes olvasói beszámoló jött, amiből most szemezgetni fogok.

Korábbi cikkemben írtam arról, hogy bármennyire is meglepő, de a jó általános állapotú, náthás-köhögős-taknyos gyerekek nagy részét teljesen felesleges és értelmetlen kivenni a közösségből. Ennek magyarázata főként az, hogy például a nátha már a tünetek megjelenése előtt fertőz – tehát hiába vesszük ki már az első tüsszentés után két perccel a gyereket, a járvány így is, úgy is elkerülhetetlen. Elkaphatja a gyerek a bevásárlóközpontban, a  játszótéren, de akkor is, ha bezárva tartjuk otthon a pincében: a kenyéren épp úgy rajta lehet a vírus, mint ahogy a bölcsistárs kezén.

Rengeteg országból jöttek visszajelzések, bár természetesen ott is lehetnek különbségek egyes intézmények között, az általános gyakorlat egészen más, mint hazánkban. Érdemes lenne elgondolkoznunk és változtatnunk. Ha a gyerek közérzete jó, és szeretne menni közösségbe, nem helyes otthon tartani.

S. Vera írja: 

„Ausztria bolcsi szabaly: taknyos, kohogo, de laztalan jo altalanos allapotu gyerek mehet bolcsibe, laz utan 24 oraval szinten mehet! Antibiotikum miatt, ha egyebkent jol van, laztalan, nem kell otthon maradnia. Csak a durva fertozo betegsegekrol kernek igazolast. Amikor ezen ledobbentem, kozolte az ovono, hogy egy keteves oktobertol aprilisig bizony taknyos, nyugalom, ők tudjak mikor kell hivniuk! …. Mi ezt szoktuk meg, és nem beteg tobbet a gyerekunk mint a magyar oktatasban reszt vevok. Ennyi es pont. Eszunkbe sem jut egymast szidni, hogy a hulye paraszt miert hozta be a „beteg” gyereket. Mi megy Mo.-on? Egymast szidjak a szulok. Mi tok nyugodtak vagyunk, es a gyermekeink is. Koszonjuk, jol vagyunk. El kell fogadni, hogy nem mi magyarok talaltuk fel azt a bizonyos viaszt. Megis forog a Fold.”

Többen megerősítették, német, francia, angol, holland, dán bölcsődékben/óvodákban (vagy ottani megfelelőjükben) is ez a helyzet. Sokan óvják a hidegtől a gyereket, Kate W. írja:

„Hollandia sem kivétel. Hóban, esőben, szélben ugyan olyan vidáman ugrálnak kint a friss levegőn mint bármikor.  Kicsit náthás, köhög… majd elmúlik… és el is múlik.”

dr. F. Réka, orvos beszámolója az Egyesült Államokból:

„Itt New Yorkban siman megy a lanyom bolcsibe mikor folyik az orra vagy kohog. A szabaly az, hogy ha lazas vagy hasmenese van akkor 24 oraval a tunetek megszunte utan mehet csak vissza. Sokszor latom, hogy egy csomo taknyos-kohogo gyerek van a csoportban es az ovonok szeme meg sem rebben.”

 Belgium, D. Éva:

„Belgiumban is ez a szabály! Náthás gyerek nem számít betegnek, egy nappal se enged a doki otthon ülni mint szükséges! Ha minden nátháért otthon tartanák a szülők a gyerekeiket, nem is dolgozna ősztől nyárig egy anya se! … Itt Belgiumban a náthás köhögő nagycsoportos lányomnak próbáltam a háziorvostól igazolást kérni, hogy itthon még egy kicsit gyógyulgasson, de egy kivizsgálás után meggyőzőtt, hogy meg fog az oviba is gyógyulni, és még egy picit rám is pirított, hogy indokolatlanul akarom otthon tartani! Szörnyen nézett ki a lányom, de a többi taknyos beteg gyerek mellett is pontosan úgy meggyógyult rövid időn belül, mintha itthon maradt volna a meleg szobában!”

 Anglia, S. Emőke:

„Míg itt Délkelet-Angliában teljesen természetes, hogy valamelyik mindig köhög, taknyos a csoportból, senkit nem tartanak otthon emiatt. Ha esetleg számítani lehet lázra, a szülő a portán leadja a Calpolt (paracetamol) vagy a gyógyszert amit orvos írt ki.”

Végezetül álljon itt dr. Gürtler Zsuzsanna záró gondolata Magyarországról:

„Talán a legdöntőbb, hogyan állnak hozzá a gondozók és a többi szülő. Mert ha egy kis pelenka alatti pötty miatt azonnal behívják anyukát, hogy jézusom, GOMBA, vigye haza MOST, akkor a szemléletváltás nagyon távoli. Ha a többi szülő átkoz ki, ha a szipogó gyereked beviszed, dettó. Közös nevező kéne…”

Kapcsolódó cikk: – Nátha gyerekeknél: mit és hogyan használjunk? Meglepő tények és tévhitek az összefoglalóban

dr. Novak Hunor