A láztól kicsapódik a tüdő, felforr az agy? Szórjunk darált mákot a lázas gyerekre?
2017-03-02
| Frissítve:
2017-03-02 13:31:31
Dr. Novák Hunor
Bochkor Gábor tavaly még hüledezett, amikor egy hallgatójuk SMS-ben azt írta, a láz nem veszélyes. Bochkor emlékeim szerint akkor azt mondta, hogy úgy tudja, a magas láztól kicsapódnak a fehérjék, ezért azt csillapítani kell.
Senki sem mutatta meg, hogyan kell helyesen hátrahúzni a fitymát? Segítek!
Egyáltalán nem szégyen azonban rosszul tudni a dolgokat, hiszen régóta halljuk mindenhonnan a lázzal kapcsolatos rémhíreket, sok helyről szívja magába ezeket az információkat az ember, amik már-már szinte megkérdőjelezhetetlenül benne vannak a köztudatban. Bevallom, én is mondtam efféle tévhiteket a szülőknek néhány éve, amikor még nem tudtam a valóságot. Örömteli, hogy egyre több ember, köztük Bochkor Gábor is nyitott az új nézetekre – amik egyébként nem is újak, hiszen nyugati országokban már évtizedek óta így állnak a lázcsillapításhoz.
A Music FM reggeli adásában a lázzal kapcsolatos félelmekről, házi praktikákról is beszélgettünk. Nagyon pozitívnak értékelem, hogy egy bulváros műsorban Bochkorék fontosnak tartják az egészségügyi témákat, közérdekű tájékoztatást is.
dr. Novák Hunor
Senki sem mutatta meg, hogyan kell helyesen hátrahúzni a fitymát? Segítek!