Védőoltások

Ezért ne higgye el, amit az oltásellenesek mondanak

2017-02-04

| Frissítve:

2020-02-26 11:56:03

Dr. Novák Hunor

Kik azok, akik le akarják leplezni a vakcinalobbit? Parlagfűzabálás, netkábelen keresztül terjedő nemi betegség, gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatti nyomozás a palettán. Nézzük meg mit kell az oltáskritikusokról tudni!

Egyre gyakrabban találkozom azzal, hogy a szülők félnek a védőoltásoktól, mert interneten azt olvasták, hogy… Először is tehát fontos kicsit kitérni a védőoltások mellékhatásaira, kockázataira és a manapság egyre „divatosabb” védőoltás-ellenességre – bár szerencsésebb volna, ha ehelyett inkább a járványbarát szót használnánk.

Védőoltás MMR autizmust okoz?

A leggyakoribb tévhit, hogy a védőoltás, főleg az MMR-elleni vakcina autizmust okoz – ezt anno dr. Andrew Wakefield tanulmánya állította, amely a nívós Lancet folyóiratban jelent meg. Kiderült azonban, hogy Wakefield meghamisította a jegyzőkönyvet, ugyanis érdeke volt ilyen rémhírt terjeszteni, Boldogkői professzor is írt az okairól: „Az egyik ok az, hogy egy autista gyermekek szüleit képviselő ügyvéd jelentős összeget fizetett Wakefieldnek a „pozitív” eredményekért. Ha ugyanis kiderül, hogy az autizmust a védőoltás okozta, akkor a szülők jelentős kártérítésre számíthattak volna a vakcinagyártó cégtől. A másik, talán fontosabb indok az lehetett, hogy Wakefield már a cikke előtt kilenc hónappal szabadalmi kérvényt nyújtott be egy saját fejlesztésű egykomponensű kanyaró-ellenes vakcinára, magyarán ki akarta ütni az ellenfelet, az akkor már 10 éve a brit piacon lévő MMR vakcinát.” Szép kis történet, ugye?

Azóta egyébként kutatók ezrei vizsgálták a kérdést szerte a világon, és teljesen egyértelműen kiderült, hogy a védőoltás NEM okoz autizmust, ez a világ vezető evidence-based szaklapjának, az Uptodate.com-nak is az egyértelmű álláspontja. Annak ellenére tehát, hogy ez egy rengetegszer megcáfolt butaság, mai napig terjed különféle „alternatív” gyógymódokat, pl.: homeopátiát is népszerűsítő oldalakon, hogy az MMR-vakcina autizmust okoz. Az oltásellenes klubok rendszeresen terjesztenek leleplező írásokat, tudományosnak tűnő cikkeket és videókat a védőoltások veszélyeiről, eltitkolt külföldi kutatásokról, de mielőtt egy szavukat is elhiszi, érdemes megnézni, mennyire lehet komolyan venni az oltásellenes szubkultúra állításait.

Sok ezren követik az Oltáskritikus Életvédő mozgalmat, ami többek között azt a szenzációs felfedezést is hirdeti: a méhnyakrákot okozó HPV vírus fizikai találkozás, szexuális érintkezés nélkül, online flörtöléssel, chateléssel is terjed – az internetkábelen keresztül a lányok hüvelyébe ugrik a HPV. Igen, ezt komolyan gondolják, nőgyógyász orvosra hivatkoznak, majd hozzáteszik: „a valóság nagyon komplex, a tudomány sehol sincs”.

védőoltás mellékhatás autizmus nebáncsvirág

Ezt követően pedig a védőoltások káros hatásairól írnak – bár a laikust a szakszavak használata megtévesztheti, ezen írásaik is hasonlóan nonszensz állításokat tartalmaznak. De nem kell aggódni, a megijesztett szülőknek tanácsot is adnak: etessenek parlagfüvet a gyerekükkel! Ugyanis állításuk szerint „a parlagfű van annyira intelligens, hogy helyrerakja az MMR vakcina okozta genetikai sérüléseket.”

autizmus mmr labant csaba

De a hülyeséget tudják még fokozni:

parlagfű gyógynövény tea evése
A fenti állításaik azt gondolom jól bemutatják, hogy az efféle szervezetek semmiféle oltásokkal, orvostudománnyal kapcsolatos állításait nem lehet komolyan venni. Életveszélyes tanácsokat osztogatnak a szülőknek akkor, amikor a védőoltásokról akarják lebeszélni őket, és akkor is, amikor agyhártyagyulladásra parlagfűevést javasolnak. Hogy mennyire veszélyesek a gyerekekre is, azt jól tükrözi, hogy az egyik fő védőoltásellenes szervezet vezetőjének újszülöttje hat hetes korában meghalt, aminek kapcsán rendőrségi és gyámhivatali eljárás is indult – de ez a kijózanító pofon sem volt elég, életveszélyes tanaikat továbbra is hirdetik. Az orvosellenes, oltásellenes szülőkről Moskovics Judit és Serdült Szilvia riportjában dr. Zacher Gábor mellett én is megszólaltam az RTL Klubon. A Házon kívül videója:

 

 

Az oltások kockázata SOKKAL kisebb, mintha a betegséget kapjuk el

A valóság nem fekete vagy fehér, ennél komplexebb gondolkodás kell ahhoz, hogy a helyzetet megértsük. Minden oltásnak van kockázata, lehet mellékhatása, ahogy annak is, ha beveszünk egy fájdalomcsillapítót (ha allergiásak vagyunk a gyógyszerre, bele is halhatunk!), és annak is, ha elmegyünk moziba (hiszen elüthet egy kocsi útközben). Ha nagyon primitíven gondolkodánk, mondhatnánk, hogy a védőoltás veszélyes, de valójában mindig a kockázat és előny, haszon arányát kell mérlegelnünk.

Például a kanyaró elleni kötelező védőoltásnak lehetnek súlyos szövődményei is, akár agyvelőgyulladást is okozhat az oltás (pontosabban a benne lévő gyengített kanyaróvírus), de ez iszonyatosan ritka: egymillió oltás közül kevesebb mint egyszer alakulhat ki (az USA-ban 1963-1993 között 240 millió ilyen vakcinát adtak be, ezek átfogó elemzésekor kapták ezt az adatot, hogy ilyen ritkán okoz komoly szövődményt az oltás). A világszerte sok százmilliónyi beadott oltás miatt ez azt jelenti, hogy a világon több olyan ember is lehet, aki maradandó károsodást szenvedett egyértelműen az oltás, pontosabban a gyengített kanyaróvírus következtében kialakuló agyvelőgyulladás miatt. Be lehet őket mutatni angol/német nyelvű oltásellenes leleplező filmben „oltáskárosultként”, és lehet ezen szörnyülködni, de oltás nélkül, a kanyaróval történő természetes megfertőződéskor az agyvelőgyulladás sokkal-sokkal gyakoribb, 1000-ből egy (!) gyereknél kialakul.  A kanyaró az egyik legagresszívebben terjedő vírus a földön, hogy mennyire veszélyes, azt jól tükrözi, hogy míg a rettegett ebolánál 1 fertőzött ember átlagosan 2-3 másikat fertőzhet meg, addig egy kanyarós ember átlagosan 12-18  másik embert betegít meg a környezetében. Ha nincs védőoltás, szinte minden gyermek elkapná a kanyarót, iszonyatos járványok törhetnének ki.

Magyarul ha nem oltanánk kanyaró ellen, több mint 1000-szer annyi agyvelőgyulladást átélt, károsodott ember élne ma a Földön. 

Az MMR-védőoltás során egy gyengített, részben lefegyverzett vírussal „támadtatjuk meg” a szervezetet, kialakul a védettség: védőoltással az agyvelőgyulladás esélye több mint 1000-szer kisebb, mintha nem oltjuk be a gyereket. Ugyanez igaz a többi oltás „mellékhatásával”, „kockázatával” kapcsolatban is – nem a rémhíreket kell elhinni, hanem reálisan kell látni a helyzetet.  Mivel az oltásellenes hisztéria külföldön is terjed, az összeesküvés-elméletek nagyon népszerűek, ezért rég legyőzöttnek hitt betegségek támadnak fel újra: nemrég Disneylandban tört ki kanyarójárvány, Franciaországban pedig az évtizedek óta nem észlelt torokgyíkba halt bele egy kisfiú, akinek szülei elhitték az oltásellenes propagandát, ami szerint felesleges, sőt káros a diftéria elleni védőoltás beadása. Gyermekük halála után azt mondták: átverve érzik magukat.

Védőoltással egy adott betegség szövődményeinek gyakoriságát, súlyosságát tudjuk nagyságrendekkel csökkenteni. A védőoltás olyan, mint a kocsiban a légzsák, az ABS fékrendszer, a jól tapadó gumi és a különféle biztonsági berendezések: segítségükkel kisebb az esélye, hogy a kocsi kicsússzon a kanyarban, karambol esetén pedig kisebb az esély a halálos kimenetelre. Ha a védőoltásokról részletesebben tájékozódna, érdekli a tudomány, ajánlom a Védőoltás blogot.

dr. Novák Hunor

Kép: Pixabay

dr. Novak Hunor