Láz

Hibát követ el a szülő, ha rutinszerűen lázcsillapítót használ!

2016-12-04

| Frissítve:

2017-02-20 12:13:41

Dr. Novák Hunor

A fejlett országokkal ellentétben Magyarországon sokan görcsösen ragaszkodnak a lázcsillapításhoz – ezen a régi felfogáson változtatnunk kell, ez a gyerekek érdekes is. A közhiedelemmel és az interneten olvasható butaságokkal ellentétben a láz, magas testhőmérséklet még 40 fok felett sem okoz görcsöt, nem károsítja az agyat.

Sőt: gyorsítja a gyógyulást, gátolja a kórokozók szaporodását, hatékonyabban működik miatta az immunrendszerünk. A láz nem tűzzel-vassal irtandó, hanem épp ellenkezőleg: a láz jó, a lázcsillapítás pedig NEM gyorsítja a betegség lezajlását. A nemzetközi szakirodalom, legnagyobb orvosi társaságok is egyértelműen kimondják: NE adjunk rutinszerűen lázcsillapítót a gyermeknek, csak ha közérzete rossz! Szerencsére egyre több magyar gyermekgyógyász mondja a szülőknek, hogy a láz jó – de a közvélekedést lassan lehet csak átformálni. A lázcsillapító valójában egy kényelmi szolgáltatás, akár a légkondi nyáron. Egy a fontos: itassuk a gyermeket bőven!

A legkárosabb mondat az egészségügyben: „nálunk az a szokás, mi 20 éve úgy csináljuk” – ez gátja a fejlődésnek, a megfelelő terápia elterjedésének. Írásaimban nem a mendemondákra, szokásokra, „hagyományokra”, a régi tankönyvekre, nem a görög mitológiára – „keleti orvoslásra”, hanem a legújabb kutatási adatokra, tudományos evidenciákra és nemzetközi ajánlásokra támaszkodom. Célom leszámolni a tévhitekkel, elavult terápiákkal és azzal a helytelen gyakorlattal, hogy a ló túloldalára esve szinte mindenre gyógyszert, antibiotikumot adunk – sokszor indokolatlanul. Mindezt annak ellenére mondom, hogy az orvostudomány két legnagyobb csodája a védőoltások és az antibiotikumok. Nézzük meg, hogyan, mivel kezelik a legfejlettebb országokban az egyes betegségeket, és ne féljünk változtatni, ha mi itt Magyarországon eddig másképp csináltuk!

 Hogyan csillapítsam a gyerek lázát

 

Szervezetünk nem hülye: a láz nagyon jó, nem okoz kárt, segíti a gyógyulást

A lázcsillapító olyan, mint a légkondícionáló a nyári hőségben: nem mindenkinek van rá szüksége, de sokaknak egy kellemes, kényelmi szolgáltatás, amelynek azonban lehetnek mellékhatásai is. Magyarországon betegesen ragaszkodik a többség a lázcsillapításhoz: egy 39 fokos láz maga a sátán, amit azonnal csillapítani kell, mielőtt bajt okoz. Pedig a láz az égvilágon semmi kárt nem okoz, sőt: szervezetünk így védekezik, hiszen az emelkedett testhőmérsékleten a baktériumok, vírusok hamarabb pusztulnak, és immunrendszerünk küzdelmét segíti, mivel annak hatékonysága nő láz esetén. 

 

Lázat akkor ajánlott csillapítani, ha a gyermek közérzete rossz – mindegy, hogy 38,2 vagy 40,5 fokot mutat a hőmérő

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia és a közel 6.000 tudós, orvos professzor által szerkesztett UpToDate.com is leírja: a láz JÓINDULATÚ folyamat, védi a gyermeket, és az attól való félelem, hogy a 40 fok feletti láz agykárosodást, görcsöt vagy más problémát okoz, valójában ALAPTALAN. A Magyar Gyermekgyógyászati Társaság 2011-ben módosított protokolljában leszögezi: lázat NEM kell csillapítani csak azért, mert például 38,3 vagy 39,7 Celsius fokot mutat a hőmérő, akkor ajánlott lázcsillapítót alkalmazni, ha a gyermek közérzete rossz és szenved a láztól. Az Egyesült Királyság egyik legnagyobb szervezete, a National Institute for Health and Care Excellence 2013-as guidelinejában is leírja: rutinszerű lázcsillapítás nem indokolt, a közérzet a döntő. Szerencsére egyre több magyar gyermekgyógyász mondja a szülőknek, hogy a láz jó – de a közvélekedést lassan lehet csak átformálni.

A szakmai irányelvek alapján lázcsillapító adása javasolt:

  • lázas gyermeknél akkor, ha rossz közérzettel társul, a gyermek láthatóan szenved, emiatt például nem akar enni-inni
  • súlyos alapbetegség esetén 38 fok felett (szívelégtelenség, súlyos tüdőbetegség, kiterjedt égés, lélegeztetőgépen lévő instabil beteg,  nagyfokú kiszáradás, súlyos folyadékhiány vagy elektroliteltérések)

Milyen lázcsillapítót adjak a gyereknek?

A fentiekből látható, hogy egyrészt teljesen helytelen és káros, hogy sokan már hőemelkedésre lázcsillapítót adnak, de az is, amikor rutinszerűen beletömik a gyermekbe a gyógyszert 38 vagy 39 Celsius fok felett – a gyermek állapota az esetek többségében nem indokolja a gyógyszer adását! A tapasztalatok szerint a gyermekek jó része még a 39 fok feletti lázat is jól viseli, nem szenved tőle – ezt sok hozzászóló édesanya is megerősítette korábban. Legtöbbször feleslegesen, hibásan adják a szülők a lázcsillapítót, amivel a szervezet válaszreakcióját, gyógyítóképességét rontják – egy gyógyszernek mellékhatásai is vannak, megterhelheti a májat, vesét is!

A betegség eleve rosszabb közérzettel jár, enyhe bágyadtságra ne adjunk lázcsillapítót, ha egy gyermek beteg, az természetes, ha sokat pihen és nem olyan, mint szokott lenni! A láz gyorsítja az anyagcserét, fokozza az oxigénigényt, metabolizmust – egy normális gyereknél ennek az égvilágon semmi jelentősége nincs, egy a fontos: itassuk többet, hiszen láz során a vízvesztés fokozódik. Gyakori tévhit, hogy lázcsillapítótól sokan a láz megszűnését várják: a gyógyszer valójában csak csökkenti a lázat 1-1,5-2 Celsius fokkal, tehát ha 40 fokos lázra lázcsillapítót adtunk és 2 óra múlva 38,5-at mérünk, ne essünk pánikba, ez teljesen normális! Ha a láz felmenő szakában adjuk a lázcsillapítót, akkor az a láz emelkedését akadályozhatja meg. 

Egyidejűleg többféle lázcsillapítót használni NEM ajánlott, és rutinszerűen sem érdemes váltogatni a lázcsillapítókat: azaz nem kell délben azért Nurofent adni a gyermeknek, mert reggel Panadolt kapott! Ha egy adott készítményre jól reagál gyermekünk, azt alkalmazzuk szükség esetén később is. Alvó gyereket NEM SZABAD felébreszteni azért, hogy beadjuk a lázcsillapítót  – a vizsgálatok szerint a szülők több mint kétharmada rendszeresen elköveti ezt a hibát. Ha a gyermek láza megy fel, didereg és fázik, akkor takarjuk be; de lázas állapotban kerüljük a túlöltöztetést, ne takarjuk be vastagon, jól szellőző ruhát adjunk rá, itassuk bőven!

 

Lázcsillapító semmilyen hatással sincs a lázgörcsre

Sajnos régen ennek ellenkezőjét tanították, és ezek cáfolata nem mindenkihez jutott el, így még ma is sokan javasolják lázgörcsön átesett gyermeknél lázcsillapító adását már hőemelkedés esetén. Ez helytelen gyakorlat! A lázgörcs elnevezés elég szerencsétlen, hiszen nem a magas láztól, testhőmérséklettől lesz a gyermeknek görcse: helyesebb volna infekcióhoz kapcsolódó görcsnek nevezni, mivel a háttérben zajló biokémiai és élettani folyamatok vezetnek a görcs kialakulásához, amelyre a lázcsillapítók nincsenek hatással. Ezt a legmagasabb szintű tudományos vizsgálatok is alátámasztották, és ma már közhelynek számít, az összes lázcsillapítással foglalkozó szakmai irányelvben is leírják ezt, senki sem vitatja.

Természetesen minden görcsös rosszullét esetén orvoshoz kell fordulni, a lázgörcs egy utólagos orvosi diagnózis. A lázgörcs típusosan a láz felszálló szakában jelentkezik, akár már 37 fok körül bekövetkezhet. A vizsgálatok szerint a nem komplikált lázgörcs még sokszori előfordulása esetén sem romlik a gyermek IQ-ja, tanulási képessége, és nem változik meg a későbbi viselkedése sem. Nem komplikált lázgörcs esetén még soha nem írtak le halálesetet: egy ijesztő, de jóindulatú tünetről van szó. Ez a tájékoztató segít abban, mikor érdemes a lázzal orvoshoz fordulni.

Take home message, azaz útravaló-tudnivaló:

  • a láz jóindulatú folyamat, nem betegség, nem okoz agykárosodást/kárt 40 fok felett sem
  • a láz segíti a gyógyulást – lázcsillapítóval nem gyorsul a betegség lezajlása!
  • akkor adjunk lázcsillapítót, ha a gyermek nagyon szenved, közérzete rossz – mindegy, hogy 38,2 vagy 40,5 fokot mutat a hőmérő, nem ez a döntő, hanem a gyermek közérzete!
  • alvó gyereket soha ne ébresszünk fel azért, hogy beadjuk a lázcsillapítót
  • a lázgörcs elnevezés szerencsétlen: a görcsöt nem magas testhő okozza, és lázcsillapítóval nem is lehet megelőzni. Rémisztő, de jóindulatú tünetről van szó, amely akár 37 foknál is bekövetkezhet, a görcs hátterében bonyolult biokémiai folyamatok állnak.

dr. Novák Hunor

Forrás: 
Evaluation and management of fever in the neonate and young infant (younger than three months of age) – UpToDate.com 
Fever in infants and children: Pathophysiology and management – UpToDate.com 
Fever and Antipyretic Use in Children –  American Academy of Pediatrics, PEDIATRICS 2011
AAP Reports on the Use of Antipyretics for Fever in Children – American Family Physician, 2012 March 1
Láz, lázcsillapítás előadás – Dr. Bókay János, Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakmai protokollja lázas gyermekek ellátásáról – Egészségügyi Közlöny
Feverish illness in children: Assessment and initial management in children younger than 5 years – National Institute for Health and Care Excellence guideline, 2013
Kép: Vyacheslav Volkov © 123RF.com

dr. Novak Hunor