A vita olyan kínosra sikeredett, hogy a homeopata vitapartnerem utólag letiltotta az adást.
Sok orvos azt mondja: nem szabad leülni védőoltásellenesekkel, homeopatákkal vitatkozni, el kell őket hallgatni. Ezt egy hibás stratégiának gondolom az internet korában, én úgy gondolom, ütköztetni kell az érveket, a tényekkel ugyanis el lehet söpörni az áltudomány szónokait. Az RTL Klubon vitatkoztam korábban egy oltásellenessel, az TV2-n pedig egy homeopata orvossal, egy közös van bennük: mindkettő letiltotta az adást utólag, miután érezték, alulmaradtak a vitában. Ez is bizonyítja, hogy nem szabad meghátrálni.
dr. Sal Péter homeopata gyerekorvossal, a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület elnökségi tagjával vitáztam nemrég, ahova alaposan felkészülve, cikkekkel és konkrétumokkal érkeztem. Ennek meg is lett a hatása: Sal Péter információim szerint a vita után egyből letiltotta az adást (még neki sem álltak vágni), végül hosszas huzavona után mégis jóváhagyta, hogy a TV2 Babavilág című műsorában egy vágott verzió lemehessen. A vita vágatlan formában nagyon tanulságos lenne, hiszen az igazán kínos részek ebből a videóból kimaradtak, de azért így is volt néhány gyöngyszem:
Az oldal megfelelő működéséhez elengedhetetlen sütik.
Testreszabás
A személyre szabott beállításokhoz elengedhetetlen sütik.
Statisztika
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Kizárólag anonim statisztikai célokra használt technikai tárolás vagy hozzáférés. Idézés, az internetszolgáltató önkéntes megfelelése vagy harmadik fél további nyilvántartásai nélkül az erre a célra tárolt vagy lekért információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.
Marketing
Testreszabott ajánlatok megjelenítéséhez szükséges sütik.