Hirdetés

Hálapénzmaffia: eljárást indított a SOTE a pénzéhes nőgyógyász, dr. P. K. ellen

event2017-03-03
persondr. Novák Hunor

"Olyan bunkó, lekezelő stílusa van, hogy őszinte leszek féltem is kicsit tőle" - írja a bátor édesanya, aki meg is nevezte az érintett orvost.

Kérek két almát, mire jön a válasz: három lett, maradhat? - hangzik a vicc a zöldségesnél. 160 ezer lett, maradhat? - ez nem vicc, és a maradhat nem is kérdés, hiába életmentő, sürgős császármetszésről volt szó. A Semmelweis Egyetem egyik vezető nőgyógyásza többször próbálta behajtani tarifáját egy nőn, akin ügyeletben kellett sürgős (!) császármetszést elvégezni. 

A Másállapotot a szülészetben Facebook-csoportba írta meg anyuka "élményeit":

"Pár hete a SOTE II. Klinikán született a kislányunk sürgősségi császárral, az ügyeletes főorvos és egy rezidens doktornő műtött. Sajnos a fogadott orvosom síelni volt azon a héten, és szegényt nagyon bántotta is a lelkiismerete, hogy nem ő műtött. A lényeg: este műtöttek, reggel az őrzőben éppen az ágy szélére másztam ki, amikor megjelent a főorvos. A szokásos sablon kérdések után rátért a lényegre, hogy az anyagiakat majd varratszedésnél rendezzük, neki van egy "költsége”, mert úgy szokás nála, hogy a műtőben jelen lévő csapatot ő fizeti ki, és a műtőnek is van egy "bérleti díja"! Hát, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, csak annyit mondtam neki, hogy nekem van fogadott orvosom (amit tudott is, mert szülésznőt is fogadtunk), és vele megbeszélem a dolgokat. Erre csak annyi volt a válasza, hogy holnap is megkeres, és elmondja a varratszedést és az anyagi részleteket.

Másnap jött,és elmondta, hogy a varratszedéskor, vagy távozáskor szeretné ha rendeznénk az anyagiakat, ami a magánrendelésének a tízszerese (160ezer)! Ja, és a műtőben utánam következett egy anyuka, akit szintén ő műtött (lepényleválás volt), vele ugyanezt eljátszotta szó szerint, és utolsó nap még meg is alázta a szobatársai előtt!!!  (...) Így utólag átgondolva én is mondanék most olyanokat a főorvos úrnak hogy azt nem teszi zsebre,de abban a szülés utáni állapotban szóhoz sem tudtam jutni.Ráadásul olyan bunkó,lekezelő stílusa van,hogy őszinte leszek féltem is kicsit tőle.Nem adtam neki egy forintot sem,és 1 hete visszamentem a fogadott orvosomhoz varratszedésre."

Egy másik hozzászólásban az érintett meg is nevezi a borítékvadászt: dr. P. K.ról van szó. A 444 hírportál megkereste a kórházat, válaszukból kiderült, hogy a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának vezetője etikai vizsgálatot kezdeményezett az érintett orvos ellen.

Sajnos elég sok helyen elterjedt, bejáratott rendszerről van szó, a hálapénzzel egyik legjobban megfertőzött terület a szülészet-nőgyógyászat. A hálapénznek van egy "evolúciója": először az orvos csak elfogadja, utána már elvárja (mert ez neki "jár"), majd ráutaló magatartást tesz, végül kikényszeríti - tisztelet persze a kivételnek. Az eredmény, hogy a betegek pedig rettegnek. Felháborító, hogy ingyenes, akár életmentő műtétekért is pénzt kérnek, követelnek egyes orvosok, ezzel egyre inkább fehérköpenyes behajtóként funkcionálnak. Ma már a hálapénz legkevésbé szól a háláról, sokkal inkább a félelem bére. Éppen ezért nagyon örömteli, hogy a Bethesda gyermekkórház aktív részvételével egy különleges szülészeti részleg is épül, aminek egyik fő ismérve, hogy nem lesz benne hálapénz.

 

A hálapénz a betegeknek is rossz

Nemrégi hír, hogy felfüggesztett börtönre ítélték a pénzéhes veszprémi nőgyógyászt-onkológust: a rákos nők hentese a vád szerint szándékosan félrediagnosztizálta, gyógyultnak nyilvánította azokat a betegeket, akik nem voltak hajlandóak fizetni neki. Tegnapi hír továbbá, hogy a János Kórház felnőttsebészeti osztályán öt fiatal rezidens orvos is felmondott, mert nem operálhattak eleget: a műtőasztalhoz nem engedték oda a hálapénz miatt őket az idősebb orvosok. Sokan nem tudják, hogy a hálapénzzel a betegek is nagyon rosszul járnak: hiszen ez növeli az indokolatlan orvos-beteg találkozások, kontroll, röntgen, vérvétel, ultrahang, műtétek arányát. Azaz minél nagyobb a vágott seb, annál vastagabb a boríték...

A hálapénz az egészségügyünk rohadó szagú, gennyes sebe, amelyet ideje lenne végre kimetszeni.

dr. Novák Hunor

Fotó: Pixabay